Aranyfürt Mg. Szövetkezet

Nincs borvidék, amelynek töretlen lehetne az elismertsége megbízható nagypincészetek nélkül. Amennyiben ez a megállapítás helytálló – márpedig szerintünk természetesen az, hiszen különben nem így indítottuk volna mondandónkat –, bátran kijelenthetjük: Szekszárd remekül áll ebben a versenyben. Más kérdés, hogy míg a Liszt Pincészet – amelynek tevékenységéről néhány oldallal arrébb értekezünk – egyrészt nagy volt, másrészt nagy is maradt, addig az Aranyfürt Szövetkezet alaposan összement az elmúlt másfél évtizedben. Az egykor 330 hektáros óriásnak mára hatvan hektárja maradt, vagyis a legkevésbé sem nevezhető monstrumnak. Rokonszenves középpincészetnek ellenben annál inkább.

A fentiekhez hozzá kell tenni: ebből a hatvan hektárból is csak negyvenöt terem pillanatnyilag – ami valójában jó hír. A maradék tizenötön ugyanis telepítenek. Márpedig ahol egy borászat vezetői telepítésre adják a fejüket, ott minden valószínűség szerint bíznak a jövőben. Az Aranyfürtnél – legalábbis Domonyai Péter borászati vezető szavaiból ez derült ki – okvetlenül bíznak, sőt komoly koncepcionális korrekciókat készülnek levezényelni. A szövetkezet, amelynek ez idő szerint valamivel több, mint száz tagja maradt – az egykor volt ezeregyszázhoz képest ez sem rengeteg – a közeljövőben kft.-vé alakul. A pénzes, ám meg még nem nevezett külső befektetők bevonásával végrehajtandó változások remélt következménye lesz, hogy felépül egy önálló, korszerű, szép borászat. Domonyai Péter erről álmodik, s mint mondta, amint a terveket valóra váltják, ő személyesen akár nyugdíjba is vonulhat már.

A borászati vezető 1967-ben került az Aranyfürthöz. Ez volt az első munkahelye, és az 1961-ben alapított szövetkezetnél éppen ekkortájt határozták el, hogy megpróbálnak jó területeken jó borokat készíteni. Domonyai végigélte az Aranyfürt nemegyszer zivataros történetének teljes egészét, az első telepítésektől kezdve – itt-ott még ma is szüretelnek a csaknem negyven éve termőre fordított tőkékről – a felfutáson és a sikereken át a lassú, ám törvényszerű zsugorodásig. Az évtizedek során megtörtént, hogy a hatalmas dél-dunántúli kombinátot kellett előnyben részesíteni, és finom saját borokra, a szövetkezet üzleti sikereire nemigen lehetett gondolni. Aztán a sajátos szabályok miatt létrehozták a környék szövetkezetei az Aliscavint, és ott készülhettek a nemes veresek. Mígnem jött a rendszerváltás, és a kárpótlásos privatizáció okán előbb a háromszáz hektár felétől kellett megválni, majd a részaránytulajdonok kiadása miatt újabb területeket vesztettek. Maradt, amennyi maradt – de hogy a gyönyörű Baranya-völgyben zöldellő Aranyfürt-szőlők ma is impozáns látványt nyújtanak, ahhoz kétség nem férhet.

Mint fentebb említettük, telepítenek most is. Két méterszer méteres sortávolsággal, ahogy illik. Korszerű módszerekkel, ernyőműveléssel dolgoznak, a kadarkát alacsony kordonra szánják. Vannak területek a Hidaspetrében és a Bodzásban is – ezekre sem lehet panasz egyáltalán.

Az a bizonyos zsugorodás ugyanakkor nem járt minőségromlással. Sőt, a szövetkezet ebben a tekintetben a rendszerváltás után nőtte ki magát igazán. Az Aranyfürtnél több irányt is meghatároztak. A legjobb boraikat másfél évtizede a Vinarium – Garamvári Vencel kereskedése – forgalmazza. Emellett együttműködnek más nagypincészetekkel, továbbá folyóborokat is értékesítenek. Utóbbiak ár-érték aránya kitűnő, 300 forintért hozzá lehet jutni egy liter finom fehér- vagy vörösborhoz. A termékek felét mindazonáltal palackos kiszerelésben értékesítik.

Szó se róla, egy-egy Aranyfürt tétel már a 90-es évek közepén is biztos választást jelentett a kezdő – és nem túl vastag pénztárcájú – borbarátok számára. Így van ez most is. Bármely hipermarket polcáról különösebb kockázat nélkül szabad leemelni a világos címkés cabernet sauvignont, a bikavért vagy a kadarkát. E sorok írójának meghatározó élménye abszolút zöldfülű korából az 1994-es cabernet franc, amelyhez anno hat-hétszáz forintért jutott hozzá a szuper- és hipermarketekben. Ennél is szenzációsabb „teljesítményt” nyújtott pár esztendeje a Vinarium szelekciójában forgalomba hozott 2000-es cabernet franc. Ennek a borínyencek körében ma már legendásnak számító – barrique érlelésű – tételnek 2002-ben meghökkentő hőstetteket sikerült végrehajtania: több franc-vakteszten is megszerezte a dicsőséges első helyet.

Ha már az új fahordós érlelés szóba került: az Aranyfürt e módszerrel készült tételeiért sem kérnek horribilis összegeket. Ezer-egynéhányszáz forintért simán megvásárolható és garantáltan élvezhető bármelyik. Az Aranyfürt üzletpolitikája abból a szempontból is több mint tisztességes, hogy bár a kitűnő 2003-as évjárat borainak árát megemelte, a 2004-esekkel hezitálás nélkül visszaállt az azelőtt alkalmazott szintre.

Domonyai Péter nem akart állást foglalni arról, mely boraik fontosabbak, és melyek kevésbé. Pontosabban: elkezdte sorolni, aztán nem tudta abbahagyni, amíg szinte minden palackos tételüket fel nem sorolta. Egyik kedvence a kadarka, ahogyan már ez a borvidéken ildomos is, e borból évente mintegy 30 ezer palack kerül piacra. De nem hanyagolják el a cabernet-ket, a bikavért és a merlot-t sem, és mindig jut hely a nap alatt a kékfrankosnak, a kékfrankosból és merlotból készült rozénak, fehérborként a chardonnay-nak. Az Aranyfürt termelése 150 ezer palack évente – ez a borászati vezető szerint így rendben is van. A szövetkezetnek a Kadarka utcában van étterme és egy kis boltja, itt lehet vásárolni, a kereskedelemben érvényesített áraknál olcsóbban. Borturistákat nem fogad a pincészet. Hogy ez miként lesz, ha a részletezett álmok és tervek valóra válnak, és esetleg a Baranyavölgyben megépülhet a modern birtokközpont – azt az időnek és a körülményeknek kell eldönteniük.