Takler Pince

Amikor a Takler Pincéről beszélünk, három egyenrangú férfiúról beszélünk. Természetesen idősebb Ferenc kezdte – több generáció nyomdokain – azt a munkát, amely egy évtized alatt az ország egyik legismertebb és egyik legjobb vörösborászatává emelte a vállalkozást. Ám ahhoz, hogy a 2000-es évek közepére ténylegesen és végképp befussanak, nagyon kellett két fiának kiemelkedő teljesítménye is. Ifjabb Ferencé, aki a szőlőben és a pincében tudója minden titoknak, no meg Andrásé, akinek köszönhetően ma a hatalmas és sok pénzt elemésztő fejlesztések – és az ezzel járó minden nehézség – ellenére rendületlenül épül-gyarapszik a cég. Olyannyira, hogy manapság a legtakarosabb és legdinamikusabb szekszárdi borászatok egyikére lehet büszke a família. Szépséges pincével, modern feldolgozóval, kellemes kóstolóhelyiséggel és újabb nagyszabású munkálatokba torkollt beruházásokkal.

Takler Ferenc családi pincészete a 90-es évek fordulóján még egyike volt a kisvállalkozásoknak, amelyek országszerte keresték az érvényesülés útjait. A mester kezdetben folyóboraival igyekezett betörni a gasztronómiába, járta kannáival az országot, és mert nagyon akarta, öszszejött neki. Aztán a 90-es évek közepén megpróbálkoztak a palackozással, és ennek is egykettőre meglett az eredménye. Az 1997-esek révén például – ki gondolt akkor még hozamkorlátozásra errefelé? – nagyon komoly dicséreteket tehettek zsebre. Aztán az ezredforduló környékén teljes lendülettel kapcsolódott be a munkába a két fiú, és innen egyenes út vezetett a minden korábbinál átütőbb sikerek felé.

2000-ig még amatőrök voltunk – mondja Takler Ferenc. Tény, hogy az ezredfordulótól már mindent a minőségnek rendeltek alá. A radikális hozamkorlátozás segítségével termelt szőlőtől a profi technológián át a maximális odafigyelésig – hogy az emberi tényezőt hirtelenjében kidomborítsuk. Mindezt nemcsak a szakma, hanem a piac és a borkedvelők mind szélesebb rétegei is honorálták és honorálják, itthon és külföldön egyaránt. Egy fontos momentum a sok közül az, hogy Takler Ferenc második szekszárdiként elnyerte az év bortermelője címet. Hasonlóan beszédes körülmény, hogy a mestert és fiait első helyen említik azok között, akik a borvidéket az ország legjobb régióinak sorába emelték, Villány, Eger vagy Sopron mellé. Miközben például a másik három borvidéken már készültek a fantasztikusan jó és nem kevésbé drága, nemzetközileg is versenyképes csúcstételek, Szekszárd pár évre talán lemaradt. Mindaddig, amíg 99-eseikkel színre nem léptek Taklerék – meg Vesztergombiék, akikről néhány oldallal arrébb értekezünk. Ami még ezen felül is kiemelkedően fontos: a szuper magyar vörösborok tengerentúli exportjában is Taklerék viszik a prímet, a Monarchia Matt International közreműködésével. Zárójelben: nemcsak a minőségben, hanem az érvényesíthető árakban is olyan szintet ért el a pincészet, amelyről korábban nem is álmodhattak.

De ne gondolja senki, hogy valamifajta elitista, sznob borászkodás folyik Takleréknál. Szó sincs ilyesmiről: a borászat máig nem lett hűtlen ahhoz a műfajhoz sem, amelynek anno az indulást köszönhette. Magyarán, továbbra is szert lehet tenni Takler-féle folyóborokra, tisztességes áron. Emellett kidolgoztak egy termékpiramist, amelynek köszönhetően a legkülönbözőbb vastagságú pénztárcával rendelkező vásárlók mind megtalálhatják számításukat. Vagyis ahogy Takler Ferenc fogalmazott, beindították a „csupán jó” borok programját. A mester ide sorolja a rozét, a sztenderd kékfrankost, a merlot-t és a cabernet franc-t. Ez az alap. A négy bor hozza mennyiségben a termelés 75–80 százalékát, s olyan árakkal kerülnek a fogyasztók elé.

A Takler Pince mindazonáltal az ínyencek számára a csúcsborokról szól. A válogatott kékfrankosról, a bikavér-szelekcióról, de még inkább a csodálatos cabernet franc-ról, a bordeaux-i fajtákból összeállított Regnum cuvée-ről, a Primarius merlot-ról. Takler Ferenc úgy látja, még nem dőlt el, melyik az a fajta, amelyből Szekszárdon a legtöbbet lehet kihozni. A csodálatos 2003-as évben fej-fej mellett teljesített – nem mellesleg: osztályon felül – a cabernet franc és a merlot. Eddig talán többször voltak a spicc közelében a merlot-val, 2004 és 2005 viszont mintha azt mutatná, a cabernet franc lesz a nagyon jók között a legeslegjobb. A három csúcsbor fantasztikus sűrűséget, töménységet, koncentrációt és komplexitást mutat. Olyat, amilyet sokan nem is vártak ettől a borvidékről. De a kishitűség értelmetlen – ezt Taklerék fényesen bebizonyították.

Noha eddig nem említettük, Taklerék nem mondtak le a kadarkáról sem, igaz, a fajta felemelésére indított projektjük egy pillanatra megtorpant. Eddig még nem sikerült nagy bort készíteni a fajtából – és most arra gondolnak: lehet, nem is kell. Lehet, hogy ez a szőlő arra alkalmas, hogy könnyed, fűszeres, gyümölcsös ivóborokkal örvendeztesse meg a fogyasztókat. Lesznek meglepetések is: a Takler família is telepített pinot noirt és syrah-t. Ám nem biztos, hogy ezek önálló fajtaborként megjelennek; elképzelhető, hogy a bikavér színesítésére szolgálnak majd.

Taklerék a mediterrán világot kedvelik, azaz azt szeretik, ha a mediterrán stílusú bor európai módon készül. A borász mindazonáltal azt mondja, soha nem ő dönt, mindig az évjárat a meghatározó. Takler Ferenc leginkább a 2000-eshez hasonló éveket kedveli, amikor az ízeket alakító savakat is meg lehet őrizni, de nem válnak uralkodóvá.

A pincészet kétségkívül iskolát teremtett Szekszárdon, és nagyon is valószínűnek tűnik, hogy sokáig a legjobbak között maradnak. Takler Ferenc úgy tartja, a borvidéknek együtt kellene felemelkednie, sok közös erőfeszítés révén – és kissé fájlalja, hogy kevés a feltörekvő fiatal. Lehet, hogy szűk lesz az utánpótlás, mondja. Ilyen probléma magában a Takler családban nincs – és ez már önmagában nagy reményekkel kecsegtet.