Eszterbauer–Pálinkás Pince

Eszterbauer Jánosnak, a jól menő szekszárdi vállalkozónak néhány évvel ezelőtt hirtelen eszébe jutott, mi lenne, ha a kialakulófélben lévő jó szokáson – amely szerint a cégek önnön nevüket viselő címkével ékesített borokkal ajándékozzák meg barátaikat és üzletfeleiket – csavarna egy egészségeset. Vagyis: nemcsak a címke lenne sajátjuk, hanem az is, ami a palackokban benne van.

Az ötlet nem minden előzmény nélkül való, Eszterbauer János felmenőinek mindig is volt több-kevesebb szőlőjük a város határában, apai és anyai ágon egyaránt. Így ő maga is sokat forgolódott a tőkék között gyermekként, elsősorban Preimeier Józsefnek köszönhetően. Akit nagyapjának nevez, noha vér szerint nem volt az: nagymamáját vette feleségül, másfél évtizeddel a második világháború után, amelyben igazi nagyapja odaveszett. Preimeier Józsefet jól ismerte és tisztelte mindenki a városban, ha valaki biztos és határozott véleményre volt kíváncsi arról, jó-e a bora, hozzá bízvást fordulhatott ítéletért.

Eszterbauer János rengeteg szeretettel beszél róla, és minden mondatán, gesztusán átüt, mennyire fontos neki a múlt. Meg azon is látszik ez, ahogyan borházát berendezte. A falakon fekete-fehér, impozáns fotónagyítások ékeskednek, amelyek a legkevésbé sem pusztán a retródivat kínálta esélyeket hivatottak kihasználni. Itt minden hiteles, végtére a családi albumból került elő. Köztük azzal a kiváló fényképpel, amely Eszterbauer János mosolygós, tiszta, okos arcú nagyapját és csinos, kedves nagymamáját idézi fel, szüret közben, a harmincas évek végéről.

Az induláshoz visszatérve: a vállalkozó tehát úgy érezte, jó döntés lehet saját borokkal kedveskedni azoknak, akiknek érdemes. Ebbéli törekvéséhez unokatestvérében, Pálinkás Lászlóban talált társra. Szigorúan véve Pálinkás sem szakember, polgári foglalkozását tekintve repülőgépszerelő, a borkészítéshez viszont nagyon ért. Otthonosan, jó érzékkel mozog a pince falai között. Kettejük összefogásával kialakult a tökéletes páros, mivel Eszterbauer az üzlethez és a marketinghez konyít mesterien – amint azt az automatizálás és a légtechnika területén elért sikerei is bizonyítják. (Ilyen eszközöket forgalmaz tudniillik CPH elnevezésű cége.)

Az üzlet beindult, és annyira perspektivikusnak bizonyult, hogy a 2001-es évjáratból már nemcsak a partnereknek, hanem a piacnak szánt borok is palackba kerülhettek. Bár nem kérdés, hogy a projekt az egyéb tevékenységekhez képest ma is csak hobbi, mégis egyre szebb gyümölcsöket terem. Mind a borok minőségét, mind pedig az általuk elért eredményeket illetően. Ezért Eszterbauer János csakhamar úgy döntött, ideje borházat építeni, amelyet egykettőre fel is húztak a CPH Kft. udvarában, a Bor utcában, s amely ízléses mivoltában minden igényt kielégít. A remek fotókról már ejtettünk szót, ám arról még nem, hogy fél szinttel lejjebb, a tégla boltívek alatt akár ötven ember is vígan kóstolgathatja az Eszterbauer-borokat, és nyolcan meg is szállhatnak a légkondicionált, tévés-telefonos-internetes szobákban. A bor-tömegturizmus ugyanakkor nem elsődleges, mindez, amiről szó esett, inkább a szakmabeliek kényelmét, jó dolgát szolgálja, az utcáról nem nagyon eshet be csoport.

A beruházásnak nincs még vége, hamarosan itt épülhet fel a feldolgozó és az érlelőpince; a borok ugyanis ez idő szerint még másutt készülnek. Még néhány év, és minden egy helyre kerülhet. A borászat területei a borvidék legnevesebb völgyeiben, a Tót-völgyben, a Cinkában, a Porkoláb-völgyben és a Palánki-hegyen találhatóak. Természetesen van kadarkájuk, a hagyományos szekszárdi fajtából készített borukra különösen büszkék – erre még visszatérünk –, valamint merlot-juk, kékfrankosuk, cabernet sauvignonjuk is. Nem gondolkodnak horribilis mennyiségekben – néhány tízezer palack a realitás ma és holnap is –, mint ahogyan nem állnak be a minél robusztusabb, hatalmas testű és koncentrációjú borokkal villogók sorába sem. Eszterbauer János a könnyed gyümölcsösséget, az eleganciát keresi és szereti. Valóban: az, hogy a kadarka fűszeresen illatos és virgonc, nem meglepő. Annál inkább sem, hogy ez a bor nem látott fahordót, reduktív módon, tartályban készült – és ez semmit nem vett el értékeiből. Ám jellegében ilyen a kékfrankos és a cabernet is: elsősorban játékos, jó savú, elegáns szerkezetű úgy az egyik, mint másik. A kadarkáról még annyit, 2003-as változata díjak sokaságát seperte be a különböző borversenyeken: az övé lett például a 2004-es borvidéki borverseny nagy-, illetve a 2005-ös megmérettetés Champion-díja, és aranyérmes lett a 2004-es kiskőrösi nemzetközi kadarkanagydíjon is.

Hogy hogyan tovább? Mint arról már szó esett, Eszterbauer János nem készül nagyborászatot építeni, a tízhektáros léptékkel elégedett. Arról viszont álmodik, hogy idővel fiának adja át fővállalkozását, s onnan kezdve sokkal több időt tölt a dűlőkben. Akkorra talán Pálinkás László is abbahagyja a helikopterek és kisgépek gyógyítását, és összes energiáit a borkészítésben vezeti majd le. A szőlővel és a borral bíbelődni – ennél kedvesebb, kellemesebb foglalatosság Eszterbauer János szerint úgysincs.