Fekete Borpince

Fekete Mihály Endrével először egy rozéteszt kapcsán találkoztam. Illetve először nem is magával a termelővel, hanem a borával. A friss, illatos nedű kiváló helyezést ért el, amire egyből felkaptam a fejemet, hiszen egy szinte ismeretlen termelő produktumáról volt szó. De hát kis névvel is lehet úgymond kiugró bort készíteni, nem igaz? Nem mindig a csúcsok ostromlása a cél. Vagy ha mégis, a Himalája megmászása helyett a Kékes-tető legyőzése is okozhat sikerélményt.

A szőlész-borász szakmérnökről mindenesetre hamar kiderült, hogy komolyan veszi hivatását. Arra törekszik, hogy a már évszázadok óta híres borvidék hírnevét öregbítse, vagyis hozzáadja mindazt, amit ő tud. Az Ivánvölgyi pince ehhez kiváló műhelynek bizonyul. Hogy mit is tud ő voltaképpen? Jókedvet adni, megteremteni a mulatozás kulturált lehetőségeit. Pincészete alapvetően arról szól, hogy a csoportok, baráti társaságok jól érezzék magukat. Mert a pincészet tulajdonosa a borászkodás mellett a vendéglátás fáradságos, ám annál hálásabb feladatát is magára vállalja. Lehet itt cigányzene, ereszd el a hajamat, dáridó, amit a kedves vendég csak óhajt. Persze mindennek van határa. Csak kulturáltan, ahogy mondani szokták.

Mert tradicionális technológiával készült borainak kiváló minőségét és jól ihatóságát nemcsak a lazítani vágyó vendégek, hanem a hazai és nemzetközi borversenyeken elért eredmények is igazolják. Manapság egyre többször találkozunk a Fekete névvel. A festői környezetben található 100 éves, eredeti építésű pince igazi vendégcsalogatónak számít. Ebben a hangulatos környezetben a borkóstolás maradandó élményt jelent minden látogatónak.

A kis családi pincészet alapjait egyébként anno Fekete János (1913–2001) fektette le. Az első borokat az 1960-as évek elején készítette vásárolt szőlőből, a borvidék neves borosgazdáinak szakmai tanácsait követve. A 60-as évek végén aztán belefogtak egy 700 négyszögöles bakművelésű kadarka szőlőültetvény művelésébe, melyet az egyik helyi termelőszövetkezettől béreltek. Az első szőlőtelepítésre 1970-ben került sor, 1400 négyszögöl területen, amelynek 80%-át kékszőlővel (Kékfrankos) és 20%-át fehérborszőlővel (Rizlingszilváni, Tramini, Chardonnay) ültették be.

A telepítést követően az Iván-völgyben található présház és pince megvásárlása jelentette a továbblépést. Az idős szomszédok elbeszélése szerint ebben a völgyben – a kedvező délnyugati fekvés és a város közelsége miatt – a háború előtt nem lehetett csak úgy szőlőterületet venni. Itt kizárólag örökölni lehetett. A sokszori öröklések nyomát máig a „nadrágszíj” parcellák őrzik. Ma már nem biztos, hogy ezek az elaprózott területecskék Szekszárd javára válnak, de szerencsére egyre több neves borász integrálja a területeket, amelyeken aztán irányításuk alatt magas minőségű szőlő születik.

Mostanra a présház körzetében megvásárolt területekkel együtt 6 ha-ra növekedett a családi birtok. Az új területek egy részét 1981-ben, 1998-ban, 2000-ben és 2003-ban újratelepítették. A vásárlások és telepítések révén megváltozott a fajtaösszetétel is. Felvásárlás révén olaszrizlinggel bővült a fehér szőlők palettája, a kék szőlőkhöz merlot és oportó csatlakozott, az új telepítések pedig lassan ontani kezdték a cabernet- t, a zweigeltet és a kadarkát.

A területek növekedésével a technológiai fejlesztés indokolttá, a pince- és a feldolgozótér felújítása és bővítése pedig aktuálissá vált. A munkálatok nagy része 1998-ra fejeződött be, itt-ott már csak a nüánszok, apró igazítások hiányoznak.

Jelenleg az erjesztő, a tároló és a palackozó összterülete meghaladja a 800 m2-t. A pincerész 270 méterre, a tároló kapacitás 700 hl-re növekedett. Az újabb építésű pincerészben bérelhető bortrezorokat is kialakítottak.

Szóval, aki egy jó kis murira, igazi, tájjellegű borokra vágyik, az megtalálja a számítását a Fekete-pincénél, ahol egyébként – már csak a szójáték kedvéért is – minden fehér.