Remete Bor Kft., Vesztergombi József

Nem mondunk ezzel semmi újat: a kadarka Szekszárdon kultikus szerepet játszik. Nem lehet kihagyni, félredobni, elvetni. Kiköveteli, hogy foglalkozzanak vele. Régóta ott van, és a régiek úgy tudják, csodákra képes. De valahogy benne van a kadarka tisztelete a magyar néplélekben is, ha szabad így fogalmazni. Azzal sajnos nem vagyunk tisztában – mert a múlt elmúlt, így nem is lehetünk –, milyen bort adott egykoron, amelyért oly nagyon lehetett rajongani. De rettentően szeretnénk, ha mielőbb megtudhatnánk. Előfordul, hogy a fajta bizonyos fórumokon szóba kerül – és ha ez megtörténik, egészen bizonyos, hogy rengetegen szólnak hozzá a témához.

Mindezt azért tartottuk fontosnak éppen ezen a helyen kifejteni, mert megítélésünk szerint Vesztergombi József azon termelők szűk körébe tartozik, akik a legközelebb kerültek a kadarka megértéséhez és újrateremtéséhez. 2003-as kadarkájánál finomabbat, tartalmasabbat nemigen kóstoltunk az elmúlt években. Gyönyörű rubinszínű bor ez, fűszeres, gyümölcsös illatokkal, figyelemre méltó testtel, lenyűgöző dinamizmussal. Bizonyíték arra, hogy a már szóba hozott régieknek – meg az irodalmároknak és a dalszerzőknek – minden valószínűség szerint igazuk volt. Meg arra is, hogy a Szekszárdi borvidéken – dilemmák ide, dilemmák oda – igenis helye van a fajtának. Minden nehézség ellenére, nemcsak muszáj, hanem érdemes is energiát fektetni termesztésébe.

Vesztergombi József szerint bár sokan azt mondják, kadarkából csak igazán jó évjáratokban lehet és kell vörösbort készíteni, ez nem igaz. Ő feltétlenül megcsinálja minden évben a maga kadarkáját, és bár ezek a borok nemegyszer mindenestül különbözőek, mégis mindig finomak, érdekesek. Egyéniségek. Valóban: a 2003-as sűrűségével nem veheti fel a versenyt a 2004-es, ám eleganciája és frissessége több mint figyelemre méltó. A 2005-ös megint csak egészen más: ha röviden kellene jellemezni, azt mondhatnánk, karcsú és játékos. Egy közös bennük, a kadarkát jellemző fűszeresség.

A Vesztergombi név talán mindenki másénál ismerősebben cseng errefelé. Amikor azonban Vesztergombiékat említjük, többnyire nem Józsefre, inkább Ferencre gondolunk. Testvérekről van szó, akik együtt alapították annak idején – 1989-ben – a Vesztergombi Pincészetet. Csakhamar sikeresek lettek, de mivel az amúgy is a szakmából érkezett Ferenc volt a borász, s talán alkatilag is alkalmasabb volt erre, ő került villámgyorsan „sztárstátusba”. Pályájával azonban nem itt, hanem egy szomszédos fejezetben foglalkozunk, így maradjunk annyiban: a két Vesztergombi együttműködése tíz éven át – egészen 1999-ig – tartott, úgy, hogy József mindvégig a háttérben maradt kissé.

Aztán a közös munkálkodás egyszer csak megszűnt. Mielőtt bárki kombinálni kezdene: nem történt semmi egetverő. A testvérek ma is tisztelik, becsülik egymást – Szekszárdon Ferenc a legképzettebb borász, tartotta fontosnak legutóbb is megjegyezni József. Az volt a kérdés, képes leszek-e önállóan megállni a helyemet, és ez összejött – idézi fel az ezredforduló környéki nagy kérdéseket József. De hozzáteszi: azt hitte, könnyebb lesz a váltás, hiszen mégiscsak volt már múltja. Mégsem ment egyszerűen. Ma, miután végre egyenesbe jött, kimondja: a tíz évet nem lehet megspórolni a piacon.

József nem borász – géptervező mérnök –, de a bátyja mellett sokat tanult. Mindazt a tudást és tapasztalatot felesége segítő közreműködésével kamatoztatja a Remete Bor Kft.-ben. Hogy miért pont ez a vállalkozás neve? Sokan gondolják, Vesztergombi önnön remeteségére utal általa, pedig a válasz egyszerűbb. A legfontosabb fajta – mármint a kadarka – tőkéi történetesen a Remete-dűlőben találhatóak.

Vesztergombi József az öreg tőkékre és az öreg hordókra esküszik. Utóbbiak között van olyan, amelyet egykoron már a nagyapja is használt. Igaz, nem veti el az új dolgokat sem, ezért barrique hordók is kerültek a pincéjébe. Nyolc hektáron termel, és még kettőről-háromról vásárol szőlőt, ami bőven elegendő. Nem akar többet. Kicsi a terület, kicsi a pince, de ez mind az enyém – utal arra, hogy birtokának kialakítása érdekében nem kellett adósságokba vernie magát. Pincéje öreg és gyönyörű szekszárdi portáján van, és kialakított hozzá egy olyan kóstolóhelyiséget, amely a legkevésbé sem nevezhető hipermodernnek – évszázados házba hogyan is kerülne olyan? –, viszont annál hangulatosabb és barátságosabb. A mester nem ambicionálja különösebben a borturizmust, de azokat, akik mégis betérnének hozzá, szívesen fogadja. Legalábbis akkor, ha valóban nyitottak, és nemcsak a bor alkoholfoka, hanem a története is érdekli őket.

Benyomásaink szerint József nehéz és szigorú ember lehet, de nagyon-nagyon rokonszenves. Tiszta, egyenes gondolkodású, olyan, aki tudja, hogy mit akar. Mindenekelőtt természetesen jó szekszárdi borokat akar készíteni, kompromiszszumok és hókuszpókuszok nélkül. Ez egyre meggyőzőbben megy neki.

A kadarkáról már volt szó, de hasonló a helyzet a többivel is. Rendben van a siller, finoman gyümölcsös a kékfrankos, szilvásan elegáns a merlot, sűrű és izgalmas a cabernet franc. Erőteljes a 2003-as Vicarius cuvée. Nem „gyors lefolyású” borok ezek. Olyanok mind egy szálig, kivétel nélkül, amelyeknek a legkevésbé sem árt az idő. A Remete Bor öt-hat éves tételeinek zöme nemhogy bátran elővehető most is, de az is garantált, hogy tíz év múlva is élvezetesek lesznek. Ez pedig ha nem is példa nélkül álló dolog, elismerésre okvetlenül érdemes.

Harminc-negyvenezer palack évente – ennyit akar, nem többet. Ez ideális ahhoz, hogy ne az elvárások szerint, hanem egyéni ambícióit jobban érvényesítve tudjon munkálkodni, gazdálkodni. A maga és az egyediséget kedvelők örömére.