Kultúra

Garay János (1812–1853)

A legtöbb magyar embernek Garayról a legendás Háry János jut eszébe, akinek fő művében (Az obsitos) állított örök emléket. Ritkábban esik szó arról, hogy Garay kitűnő újságíró is volt egyben, elsőként megvalósítva a magyar irodalom jellegzetes alakjának, a hírlapíróként még szélesebb rétegeket megszólító író-költő típusát. Gondoljunk csak arra, milyen óriások követik őt ebben a „szerepben”: Ady Endre, Kosztolányi Dezső, Karinthy Frigyes, vagy éppen Tolnai Lajos, aki szintén Tolna megye szülötte (róla könyvünk 6. fejezetében olvashatnak bővebben).

Kisnemesi családban született 1812-ben, apja azonban már polgári életet élt: kereskedő és városi közgyám volt Szekszárdon. Az otthoni, majd a Pécsett töltött diákévek után Pestre megy továbbtanulni. Először az orvosi hivatást választja, ám hamarosan átiratkozik a bölcsészetre, hiszen ekkor már tudja: író szeretne lenni. Huszonegy éves korától kezdve folyóiratoknál, újságoknál dolgozik, költői sikerei mellett arra is fény derül, hogy kitűnő riporter és publicista egyben. Ő az első hivatásszerű újságíró a magyar sajtó történetében. Költőként az 1830-as évek derekán csatlakozik a romantikusokhoz, Vörösmarty hexameteres eposzainak hatására írja meg Csatár című, Hunyadi Jánosról szóló hőskölteményét, amelyet ugyan az irodalomtörténészek nem tartanak nagyra, mégis sikert hoz költőjének. Versei a különböző lapokban jelennek meg, és bár folyamatosan anyagi gondokkal küzd, elismerésekben nem szenved hiányt.

Köszönhetően Háry János kedves és vidám alakjának, valamint a szerzőnek már életében megadatott zajos sikereknek – ami korántsem magától értetődő a magyar irodalomban–, sokan azt hiszik, hogy Garaynak felhőtlen és szerencsés élete volt. Éppen ellenkezőleg: különböző betegségek kínozták, fiatalon meggyengült a látása, majd szinte teljesen meg is vakult, és mindössze 41 évig élhetett, alkothatott. Külön tragédiája, hogy megromlott egészségi állapota miatt csak alig-alig lehetett részese a forradalomnak, annak a nagyszerű folyamatnak, amelynek egyik első megjövendölője volt. 1848 elején Komoly szó a vihar előtt címmel publikált írásában jelzi a közeledő forradalmat, és ki is áll mellette. 1848 márciusa után forradalmi verseket ír, ám sokat betegeskedik, látása megromlik. A forradalom idején kinevezik a magyar irodalom egyetemi tanárának, komoly irodalomtörténeti tankönyvet szeretne írni, de a szabadságharc bukása közbe szól. Egészségi állapota miatt ugyan nem vehetett részt a küzdelmekben, de forradalmi versei elegendőnek bizonyulnak ahhoz, hogy elveszítse állását, és bíróság elé citálják. A bebörtönzést sikerül elkerülnie, de családjával együtt igen nehéz anyagi körülmények közé kerül. Mire állást kap az Egyetemi Könyvtárban, látását csaknem egészen elveszti, utolsó művét (Szent László) jórészt családjának diktálja. Még megéri a Szent László megjelenését, de hamarosan meghal, 41 éves korában.

Babits Mihály (1883–1941)

A Nyugat legendás nemzedékének egyik legnagyobb költője volt Babits Mihály. Latinos műveltségű szekszárdi nemesi-értelmiségi nemzedékek leszármazottjaként indul el az Erdélyben megkezdett tanári pályára. Görög–latin szakos, de ugyanúgy érdeklik a modern külföldi irodalmak. Nyelveket, esztétikát, filozófiát tanul. Kortársai mindig ámulva említik rendkívüli és folyamatosan gazdagodó műveltségét. A jogásznak indult költők és írók után vele kezdődik el irodalmunkban a bölcsészek nagy sora, bár éppen földije, Garay János is hasonló tanulmányokat folytatott. Egyetemista korától kezdve jelennek meg versei és műfordításai, néhányan már ekkor felismerik formaművészetét. Fiatal vidéki tanárként kapcsolatba kerül a Nagyváradon készülő A Holnap körével. A Holnap köteteiben már érett költőnek bizonyul, Ignotus is felfedezi, így Babits a Nyugat indulásától kezdve munkatársa a nagy hatású folyóiratnak, amelynek később szerkesztője, majd főszerkesztője lesz. Élete és művészete szorosan összekapcsolódik a Nyugattal.

1911-ben költözik Budapestre, Újpesten lesz gimnáziumi tanár. A szellemi központ részévé válik, a kortársak elismerik költői nagyságát. Egyre jelentősebb műfordítói munkát végez, belefog Dante Isteni színjátékának fordításába, ez élete legnagyobb és kiemelkedő fordítói munkája. Sokoldalú tehetsége teljes egészében megmutatkozik: megjelennek kitűnő esszéi és kritikái. Szemléletében van sok konzervatív vonás is, de ez a kultúra eredményeinek őrzésére vonatkozik, és nem a politikára, még csak nem is a kultúrpolitikára. Szemben áll az akadémikus maradisággal, és érdeklődése lassanként a társadalmi kérdések felé is fordul. Érzelmileg közel áll a polgári radikálisokhoz. Az első világháború kitörése azután őt is a politika felé mozdítja: költészetében megszólal a pacifista, és antimilitarista hang. A békevágy klasszikus költeményeit írja a háború alatt. Mindezt rossz szemmel nézi a hivatalos kultúrpolitika, Babits ellen fegyelmit indítanak, elveszíti tanári állását. Nem meglepő, hogy lelkesen fogadja 1918-ban a polgári forradalmat, melynek idején egyetemi katedrát kap.

Bár az 1919-es proletárforradalomhoz semmi köze nem volt, később mégis kommunista forradalmisággal vádolják. Elveszíti az egyetemi állást, még a nyugdíjat is megvonják tőle. Ettől kezdve kizárólag az irodalomból él. Nyomatékosan elkülöníti magát a politikától, elfordul a közélettől. Ekkor alakul ki a sokat emlegetett koncepciója, hogy a művésznek „elefántcsonttorony”-ba kell vonulnia, és kívülről-felülről kell szemlélnie a világot.

Ebben az időben (1921-ben) nősül, felesége a Török Sophie néven író Tanner Ilona, költőnő. Életét teljesen kitölti az irodalom és a kultúra. Versei, tanulmányai, műfordításai mellett egyre gyakrabban jelennek meg finoman költői novellái és regényei. Tekintélye egyre nő, már a hivatalos irodalom is békülni akar vele. Főszerkesztőként igyekezett szélesíteni a Nyugat gárdáját, szívesen adott helyet fiataloknak, érdeklődve fordult a népi költők felé. Csak a szocialistáktól idegenkedett, illetve mindazoktól, akik a költészetben nyíltan politizáltak. József Attiláról kedve ellenére ismerte el, hogy milyen jelentékeny költő, de csak élete legvégén, amikor József Attila már régóta halott volt, látta be, hogy az utánuk következőknek ő a főalakja. Élete végén egyaránt küzdenie kell az újabb háború rémségeivel, valamint a gégerákkal. 1941-ben, ötvennyolc éves korában halt meg.

Fantasztikusan sokrétű életműve irodalmunk egyik legszebb öröksége. Legismertebb versei – Esti kérdés, Húsvét előtt, Jónás imája, Ősz és tavasz közt, Balázsolás – a nyelvi és filozófiai gazdagság szimbólumaivá váltak. Minden sorából árad a humánum, továbbá a műveltség és a műveltség tisztelete.

Mészöly Miklós (1921–2001)

Kevés írói életmű kötődik oly szorosan a szűkebb és tágabb szülőföldhöz, mint Mészölyé. Életútja úgy indul, mint sok szekszárdié: iskoláit szülővárosában kezdi, majd Pécsett folytatja. Jogi diplomát szerez, ám pályakezdés helyett számára a háborús frontszolgálat következik. „Zöldfülű íróként, százévesre barázdált férfiként” tér vissza a frontról. Ami ezután következik, évtizedeken keresztül, némileg hasonló Babits elefántcsonttornyához, ám annál tágasabb, nem csupán saját írói világ, hanem a mindennapi életnek is egy sajátos, virtuális tere. Mészöly így vall erről: „Ha mocskosan törpe a történelem – meg kell építenünk a magunk történelmét.” A fővárosba költözik, de igazán otthon sosem érzi magát Budapesten. Hosszabb-rövidebb időre visszatér Szekszárdra, egy ideig a Porkoláb-völgyben, egy présházban lakik. Erről az időszakáról Porkoláb-völgy című írásában ezt rögzíti: „(…) Nem követelődző táj, mint annyi más. Minden miniatűr és kiegyensúlyozott itt. Egyetlen részlete sem hivalkodó. Nem akar elámítani, semmit nem akar, van. Lomb mögé rejtőző tanyaházak, pusztuló gyümölcsösök, szőlőpászták. S persze, diófa a tanya előtt. Akáccal benőtt szurdikok; csendjük, fülledtségük a legszelídebb titokzatosság. Sűrített Pannonia. Távolabb a csatári dombok gerince; olyan egyszerű, meghitt vonal, hogy minden hangulatnak stimuláló kerete. Itt szabadban is tudtam dolgozni, amit különben nem nagyon tudok.”

Szekszárdhoz és Tolna megyéhez való kötődéséről ezt mondta: „(…) minden ilyen kis centrumváros, mint Szekszárd – Tolna megye ťfővárosaŤ – automatikusan adta egy bizonyos körön belül az ismeretségek és kapcsolatok hálózatát. Én hála istennek, úgy nőttem fel, hogy megvoltak ehhez a lehetőségeim. (…) Különösen Szekszárd lett számomra később az a hely, térség, emberi mikrotenyészet, ahová íróként a legtöbbször visszatértem. További érdeklődésembe, élményszerzéseimbe, világmegismerésembe mindmáig meghatározó módon belejátszott és belejátszik. E köré préselődött össze bennem az a nyersanyag, humusz, amiből – hoszszú évek során – az írói világom kiépült. (…)”

Talán Kisorosziban, apró nyaralójában találja meg otthonát, de, szőlő formájában, Szekszárd, vagy inkább a szekszárdiság ide is elkíséri. Halálakor Ambrus Lajos így emlékezik Mészöly utolsó éveinek egy lényeges mozzanatára: „Én személyesen külön nagyszerű, de végül is természetes magatartásnak és emberi tudásnak éltem meg, hogy pár éve, betegen már, de mégis, valami fenséges ťégi és földi harmóniaŤ vágyában szőlőt kíván ültetni. A kisoroszi homokba akart néhány tőke betegségnek-gombának-rovaroknak ellenálló szőlőfajtát telepíteni.” A telepítés megtörtént. Halála után nem sokkal, méltó helyen, Babits szülőházának tőszomszédságában alakította ki a város Mészöly emlékmúzeumát.

Irodalmi séta Szekszárdon, az állomáshelyek a következők:

Megyeházi Kiállítások
Béla tér 1.
74/419/667

Babits Mihály szülőháza, amely 1783 körül épült copfstílusban, udvarán a gondolataiba merülő költőt ábrázoló szobor, Farkas Pál alkotása. Itt található a Babits Emlékház (Babits Mihály utca 13. 74/312-154).

Irodalom Háza – Mészöly Miklós Múzeum
Babits Mihály utca 15., 74/410-783

Augusz-ház
Széchenyi utca 36–40.

Wosinsky Mór Megyei Múzeum
Szent István tér 26.
74/316-222;
E-mail: wmmm@terrasoft.hu
Web: www.museum.hu/szekszard/wosinsky

Művészetek Háza
Szent István tér 26.
74/511-247

Kulturális élet

Bartina Néptánc Közhasznú Egyesület

A Bartina Néptánc Egyesület Szekszárd és a térség legrégebben működő, folyamatosan kiemelkedő eredményeket elérő népművészeti civil szervezete, melyben 300 fő dolgozik hét korcsoportban, kiváló közösségben.

Az egyesület elsőrendű feladata szűkebb hazánk, a Sárköz hagyományainak megismerése, megóvása, ezenkívül a Kárpát-medence kultúrájának megismerése, megőrzése és színpadra állítása.

Web: www.bartina.hu
Tel: 74/529-613

Szekszárd zenei életét számos kórus gazdagítja, melyek közül kiemelkedik a Madrigál kórus, a Pedagógus kórus és a Szekszárdi Gárdonyi Zoltán Református Együttes.